2015. január 10., szombat

5. Fejezet: A végeredmény olyan....Lydiás volt

2014.szeptember 26
Holland Roden



Reggel a telefonom rezgésére ébredtem. Nyöszörögve tapogatóztam a kezemmel utána, majd mikor megtaláltam kinyitottam a szemem. Feloldottam a képernyőzárat, majd megnéztem ki zaklat engem korán reggel. Reggel. Fél tíz van.
Egy SMS Crystal-tól:

Jó reggelt Holla!
Tudtam, hogy el fogod felejteni ezért szólok, hogy ma 3-kor kezdődnek a forgatások a szokásos helyen, azaz High street 28!
Russell pedig azt üzeni, hogy a bandát is hozhatod! Remélem Benji-t hozod! Ez parancs :)
Puszillak, Crys <3

Bakker! Tudtam, hogy elfelejtettem valamit! Még jó hogy a szövegemet már megtanultam, így azzal nem lesz gond.
Kipattantam pihe-puha ágyamból, majd a fürdő felé vettem az irányt. Fogat mostam, fésülködtem, majd visszamentem a szekrényemhez ruhát választani. A kiválasztott darabokat magamra kaptam, majd egy kis parfümöt is fújtam magamra. Visszamentem a fürdőbe és a sminkemet is megcsináltam. Szempilla spirál és rúzs. Hisz' minek kenjem ki magam, ha a forgatáson úgyis ki leszek festve?!
Bepakoltam minden szükséges dolgot a táskámba, majd a konyhába mentem. Nagy meglepetésemre mindenki lent volt, és épp reggeliztek. Táskámat a pultra dobtam, majd helyet foglaltam Zayn és Niall között.
- Jó reggelt! - mondtam, majd egy szelet kenyeret elvéve kezdtem bele a szendvicsem elkészítésébe. Vaj, felvágott és paprika. Nyami.
- Viszont! - érkezett a válasz.
Elnyammogtam a reggelimet, majd a tányért a mosogatóba téve folytattam a készülődést. A hűtőből kivettem egy üveg vizet, majd azt is a táskámba raktam. Felkaptam a cipőmet, majd az órára néztem. Fél tizenkettő. Jól elhúztam az időt, bár a stúdió a város túlvégén van, így nem sokára indulnom kell, ha nem akarok elkésni.
- Hova mész Holla? - kérdezte Liam.
- Reggel írt Crystal, hogy ma kezdődnek a forgatások. Háromra kell ott lennem de a stúdió messze van így nemsokára indulnom kéne. Elkísértek? - kérdeztem, mire bólintottak, majd felvették a cipőjüket ők is.
- Kocsival? - nézett rám Lou, mire bólintottam. Felkapta a kocsikulcsát, majd kiléptünk a hűs, londoni levegőre. Lou kiállt a kocsival, majd miután mindenki beszállt elindult a címre, amit megadtam.
- Na srácok! Van néhány szabály - kezdtem, mire mindenki - kivéve Louis-t - rám figyelt.
- Hallgatunk Főnökasszony! - szalutált egyet Niall, mire elmosolyodtam, majd belekezdtem.
- Először is: nélkülem sehova nem mentek! Másodszor: nem zavarjátok az ott dolgozókat a munkájuk végzése közben! Harmadszor: ne merjetek galibát okozni, mert ha miattatok kirúgnak, na akkor én fogom kirúgni a kisebbik feleteket! Világos voltam?
- Igen - kiáltották egyszerre.
Hamar odaértünk a stúdióhoz. Lou leparkolt, mi pedig kiszálltunk. Megragadtam Benji kezét, majd a bejárathoz mentünk.
- Velem vannak - mondtam a biztonsági őrnek, aki így átengedett minket.
Belépve a hatalmas helyiségbe rengeteg embert láttam, amint a díszletet rendezik be. Megindultam a fiúkkal együtt az öltözők felé, mikor is Louis sétált mellém:
- Hányadik évadot kezditek forgatni?
- Harmadik - válaszoltam.
Mikor az öltözőkhöz értünk felmutattam a kártyámat, majd ismét elmondtam, hogy a fiúk velem vannak. Belépve egyből kiszúrtam Tyler-éket, amint nevetnek valamin.
- Tyler! - kiáltottam, majd melléjük érve megöleltem.
- Holla! - kiáltották ők is, majd egyesével megöleltek. Ott volt Crystal, Colton, Tyler Hoechlin na meg Dylen.
- Skacok, ők itt a bandatársaim és a társmenedzserünk - mutattam a fiúkra - Louis Tomlinson, Zayn Malik, Liam Payne, Niall Horan és Harry Styles. Az öcsémet pedig már ismeritek - mutattam végig rajtuk, majd a másik csapatot is bemutattam - Fiúk, ők itt Tyler Posey de csak Typo, Crystal Reed aki a legjobb barátnőm, Tyler Hoechlin de csak Tyho, Colton Haynes és Dylen O'Brien.
- Hali - integetett Dylen - Holla tudod a szöveged?
- Persze - feleltem mosolyogva.
- Russell! - kiáltotta Benji, majd a mi imádott rendezőnk felé rohant, aki mosolyogva kapta karjaiba majd jött ide hozzánk.
- Sziasztok! - köszönt, majd lerakta Benji-t - Mi még nem találkoztunk - fordult a fiúk felé - Ti bizonyára a One Direction lennétek. Én Russell Mulcahy vagyok, a rendező.
- Örülünk - rázott vele kezet Liam.
- Holland! Irány öltözni utána pedig a sminkeseké a terep.
- Megyek - bólintottam, majd már mentem is a helyemre, ahol már várt az előre kikészített ruhám. Felvettem, majd a sminkesek is kipingáltak. A végeredmény olyan...Lydiás volt.
- Oké emberek! - hallottam meg Russel kiáltását - kezdjük az első jelenettel, amikor az ikrek üldözik Isaac-et!
- Neked akkor menned kell? - nézett rám Niall.
- Nem. Én majd az utána lévő jelenetben leszek Crys-szel - mosolyogtam rá, majd mutattam, hogy üljenek le és csendben nézzék a forgatást.
- Oké. A sztori egyszerű. Isaac Breden mögött ül a motoron és épp ébredezik. Majd mikor hátranéz az ikreket látja maga mögött futni. Na kezdjük!

***

- Hulla vagyok - ültem le Louis mellé a több órás próba után. Hiába. Russell maximalista, így minden jelenetet felvettünk vagy tízszer. Élvezetes volt mondhatom.
- Még nem! - rázta meg a fejét Harry. Értetlenül néztem rá ezért folytatta - Most hívott Paul, hogy hét órakor koncert és mivel most van fél hat, ezért már indulunk is, szóval siess!
- Ne! - nyafogtam, majd felkaptam a táskám - Gyerünk - morogtam.
- Ugyan már Holla - ugrott mellém Benji, míg Lou-t vártuk, hogy kiálljon - Ne nyafogj! A rajongók csak rátok várnak!
Igaza van. Több száz lány álldogál kint a hidegben csak azért hogy minket lásson. Nem szabad önzőnek lennem.

- Ne aludj el! - bökött meg Zayn már a kocsiban ülve.
- Mi? - riadtam fel - Én nem. Nem. Dehogy alszok. ugyan már - legyintettem, majd amint hátradőltem az ülésben a szemeim újfent leragadni készültek.
- Látjuk - nevetett Niall, majd úgy döntött piszkálni kezd, nehogy elaludjak.
A stadionhoz érve a hátsó bejárathoz mentünk, Lou leparkolt, mi pedig kiszálltunk. Az O2 aréna. Hatalmas.
- Gyere Holla! - kapta el a karomat Lou és szinte belökött az öltözőmbe. Vadul kezdte el dobálni a ruhákat, hogy megtalálja a tökéletes darabokat számomra. Eközben a másik két lány a hajamat és a sminkemet készítette el. Nem értem, minek kell smink? Hisz' úgyis le fogok izzadni és ha izzadok akkor a smink se perc alatt eltűnik az arcomról. Akkor meg mi értelme van?
Mikor a két lány készen lett Lou kezembe nyomta a megfelelő összeállítást, amit azonnal magamra is kaptam. A végeredmény, elég merész lett. A legutóbbi ruhám se volt semmi, de ez. Ez sokkal durvább. Legalábbis a cipő az. 
- Öhm...Lou? - szólalok meg nehézkesen - Nem kaphatnék másik cipőt? Ebben ki fogom törni a nyakam! - váltottam át hisztérikus hangnembe, mire Lou csak rosszallóan megrázta a fejét.
- Nem fogsz! És nem. Nem kapsz másik cipőt! Na, tűnés! - szó szerint kilökött az öltöző ajtaján és ha az aki épp az ajtó előtt áll nem kap el, akkor szépen randiztam volna egyet a padlóval.
- Hékás! Óvatosan - basszus ez Harry!
- Öhm - fordultam felé. Szeme görögdinnye nagyságúra kerekedett - Köszi.
- Holly?! Wow! Kibaszottul dögös vagy - nyalta meg a száját, mire az én fejem vörössé vált. Sőt! Más inkább paradicsomnak mondtam volna. Ezt Hazz is észrevette, mivel kuncogni kezdett. De könyörgöm! Ki ne jönne zavarba, ha Harry Styles azt mondja neki hogy " Kibaszottul dögös vagy! "?
- Két perc! - rohant el mellettünk egy srác.
- Gyere csinibaba! - ragadott karon Hazz, majd a színpad felé vettük utunkat. A fiúk mind ott álltak és épp a füleseiket tették fel. Én is kezembe vettem őket, majd a fülembe tettem. Mikrofonomat a kezembe vettem, majd vártam. Beálltunk mind a helyünkre, majd felhangzott a Midnight memories bevezetője. A szólómat elkezdtem mikor kellett, s most semmi félelem nem volt bennem. Tudtam, hogy nem fogok rontani. S nem utolsó sorban az is erőt adott, hogy Harry pillantását magamon éreztem.

- Jó estét London! - kiáltotta Zayn, mikor vége lett a dalnak - Hogy vagytok ma este?
A válasz hatalmas sikítás volt, amit Louis hangja tört meg mikor egy kérdést intézett felém:
- Holla! Elég meredeknek tűnnek azok a sarkak amiken állsz. Ugye nem kell a koncert közben mentőt hívni?
- Nem tudom Louis - ráztam meg a fejem - Elég ingatag a járásom, szóval semmi sem biztos - mosolyogtam, majd az őrület tovább folytatódott...

2 megjegyzés:

  1. Ohhhhhh imádom fantasztikus rész lett mint mindig :) alig várom hogy H és Holland osszegabalyodjon :) xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj köszönöm :)
      Elfogult vagy, de ez tetszik <3
      Nem sokára az is meg lesz :)

      Törlés