2014.szeptember 13.
Holland Roden:
Ma van a nagy nap. A nap amire már egy hete készülünk a mentorommal, Demi-vel. Demi Lovato-val. Ma van az X-Faktor első élőadása, és szeretném a legjobb formámat hozni. Épp ezért gyakorlom most is a Demi által választott dalt, miközben a fodrász az utolsó simításokat végzi rajtam.
- Ne haragudj, hogy megzavarlak, de kíváncsi vagyok. Izgulsz, Holland? Pár perc és kezdődik a show - kérdezte Lia, miközben egy utolsót fújt a hajamra, a ragacsos löttyből, melyet csak hajlakként ismerünk.
- Nagyon - mosolyogtam rá a tükörből, majd felálltam - Köszönöm - mosolyogtam rá ismét, mire csak bólintott. A többiekkel ellentétben, Én mindig megköszönöm, amit a sminkesek, fodrászok és stylistok tesznek velem. Számomra felfoghatatlan, hogy tud valaki úgy felállni ezekből a székekből, hogy annyit ne mondjon: Kösz. Undorító, ha valaki úgy véli, ez jár neki.
- Remélem tovább jutsz. Mind rád szavazunk majd - mosolygott Lia, amit képtelen voltam nem viszonozni. Sosem értettem, az emberek mit látnak bennem, amitől kedvesek velem. Lia-t is csak pár napja ismerem, mégis úgy kezel, mintha ezer éve barátnők lennénk.
- Köszönöm - feleltem, majd a pihenő felé vettem utam. Cipőm sarka hangosan kopogott lépteim közben, jelezve itt vagyok. Kék estélyi ruhám lágyan tapadt bőrömhöz. Kék magassarkúm, szerencsére kényelmes volt, ezáltal járni is egyszerű volt. Bár nem vagyok híve a magassarkú cipőknek, és habos-babos ruháknak, de ezek kifejezetten tetszettek. Hiába. Erre valók a stylistok.- Sziasztok - köszöntem illedelmesen, mikor beléptem a pihenő szobába. A csapatok egyesével ültek szétszórtan és a ma esti dalaikat ismételgették. A fiúk éppen nevettek valamin, s az érkezésem semmiben nem gátolta őket. A huszonöt év felettiek a családjaikkal telefonáltak, vagy éppen egymással beszélgettek. És végül az Én csapattársaim épp fotókat csináltak. Egymást örökítették meg viccesebbnél-viccesebb pózokban.
Eltipegtem a kanapéig - közben felkaptam az asztalomra tett könyvemet, melyet már vagy hatszor kiolvastam - leültem, majd nekiálltam olvasni. Titkok egy régi kertben. Állt a könyvborítón, szép kerek, dőlt betűkkel. Kinyitottam az első oldalon, majd a sorok közé merültem. Néha egy-egy könyv annyira lefoglal, hogy akár napokig képes vagyok olvasni. Így voltam ezzel a könyvvel is. Hiába olvastam már számtalanszor, hiába tudom az elejétől kezdve a végéig, mi fog történni, mégis magával ragad, újra és újra. Hihetetlen.
- Holland! - rázta meg az egyik csapattársam, Lexy a kezem. Ijedten kaptam rá a tekintetem, s csuktam be a könyvet - Mindjárt Te jössz.
Ennyi ideig olvastam volna?
- Rendben. Köszi - motyogtam, majd felpattantam, s rohantam is hátra, a mikrofonért és a fülesemért. A hangosítók kötelességtudóan, és precízen tették rám amit kellett, illetve adták kezembe a mikrofont, immár bekapcsolva. Elfoglaltam a helyem a fal mögött s vártam.
- Demi - hallottam meg a műsorvezető hangját - A te utolsó mentoráltad következik, mielőtt indul a második kör - Ó, igen. Az idejű első élőshow más lesz mint a többi. Mindenkinek két dalt kell énekelnie, az egyiket a mentora választja ki, míg a másikat kihúzzák. Az utóbbit mindenki egy adott bandától, a One Direction-tól énekli. Hogy miért, azt senki nem tudja.
- Így van - rántott vissza a valóságba Demi hangja - Egy csodálatos és kivételesen tehetséges lány következik. Sok mindenben különbözik a többiektől, de talán a legszembetűnőbb a haja színe. Következik, vörös hajú Holland Roden! - kiáltotta, s már indult is a választott dal.
Az első refrénnél kinyílt a fal, s Én magabiztos léptekkel indultam meg. Le a lépcsőn, majd a mikrofonállványnál megálltam. Nem féltem, hisz' tudtam az a legrosszabb amit most tehetek. Egyetlen egy rossz mozdulat és vége. Vége az álmomnak. Annak, hogy elérem, amit édesanyám nem tudott. Minden vágya az volt, hogy énekesnő lehessen, ám a sors nem így akarta. Találkozott apával, s miatta feladta az álmait. Apu próbálta meggyőzni Őt arról, hogy folytassa, váltsa valóra álmait, nem tette. Ezért állok most itt, és énekelek mindenki előtt. Hogy elérjem amit Ő szeretett volna. Engem is vonz a zene és énekelni is imádok, de nekem nem ez volt az álmom. Én arra vágytam, hogy modellként ismerjenek meg az emberek. Most mégis énekelni akarok. Már ez az álmom. Az első rendű, és semmi nem fog megakadályozni abban, hogy valóra váltsam.
Miután az utolsó hangok is elhagyták ajkaimat, megkönnyebbülve fújtam ki a maradék levegőt, s meglepett a tény miszerint, a közönség állva tapsol. Mosolyogva hajoltam meg, majd vártam, mit mond a zsűri.
-Fantasztikus volt - szólalt meg elsőnek Simon - Egyszerűen lenyűgöző. Elgondolkodtató a dolog, miszerint hogy tud egy 19 éves lány egy dallal ennyi érzelmet kiadni magából. Csak gratulálni tudok neked - mosolygott, mire hálásan mormoltam el egy köszönöm-öt.
- Ugyanezt tudnám csak mondani, épp ezért nem húzom az időt, és csak ennyit mondok neked - folytatta Britney a sort - Egy nap még sokra viszed majd!
- Nem tudok rosszat mondani - kezdett bele kertelés nélkül Michael Buble - Eddig úgy néz ki Te vagy az egyik legerősebb az idei mezőnyben!
- Dagad a májam a büszkeségtől, Holland - nevetett Demi - Fantasztikus voltál, és mindent megcsináltál, amit kértem. Fogadd őszinte gratulációmat és legyél nagyon büszke magadra!
- Köszönöm - mosolyogtam elérzékenyülve. Intettem párat a nézőknek, illetve mentoroknak, majd rohantam is a sminkesekhez, stylisokhoz, hogy átvegyem a másik ruhám. Ez valamivel kényelmesebb volt - na jó kit áltatok, sokkal kényelmesebb volt - mint az előző. Fekete szaggatott csőfarmer-t, piros toppot, kék farmermellényt és egy fekete supra cipőt kaptam. Gyorsan magamra kapkodtam őket, mivel a második dallal harmadikként megyek a színpadra. Lia és Dave - a sminkes - azonnal neki álltak kicsinosítani. Egyszerű sminket kaptam, s oldalra fonott hajat. Tipikusan az Én stílusom.
Rohantam vissza a hangosítókhoz, mivel pár perc és ismét Én jövök. Ismét megkaptam a szükséges dolgokat - épp időben, mert már el is hangzott a nevem.
- Ismét elvarázsol majd minket, Holland Roden az Alive című dallal! - kiáltotta Demi, mire a fal kinyílt, s a zene indulásával egyszerre rohantam a mikrofonállványhoz, s énekelni kezdtem.
A zene ismét magával ragadott. Nem igazán szeretem a One Direction-t, de ezt a számukat kifejezetten szeretem. Egyszerű, mégis fülbemászó. Kétségtelen, ez a kedvenc dalom.
Szám magától formázta meg a már ismert szavakat. Még arra sem kellett ügyelnem, hogy tisztán énekeljek, jött magától.
A refrénnél a már jól betanult koreográfiát csináltam, a táncosokkal mögöttem. Refrén után, a nézőtérre tévedt a tekintetem, ahol egy gyönyörű smaragdzöld szempárral találkoztam. Gazdájának barna, göndör fürtjei voltak. Ajkán édes mosoly látszott, melyet még inkább kiemeltek gödröcskéi. Tökéletes. Futott át agyamon ez az egy szó. Éreztem, hogy arcomat pír lepi el, emiatt elkaptam a tekintetem.
Észre sem vettem, de már az utolsó hangot engedtem szabadjára, s a közönség ismét tapsba kezdett. Mosollyal az arcomon hajoltam meg, majd vártam az ítéletet.
- Ismételten elképesztő - mosolygott rám Simon - Sajnos több dicsérő szó nem jut az eszembe, így átadom a szót Britney-nek - pillantott az említett felé, aki lelkesen kezd beszélni:
- Néha azt kívánom, bár idősebb lennél, mert akkor az Én mentoráltam lennél. Az Én mentoráltjaim is ügyesek, sőt kiválóak - húzta ki magát büszkén - De Te sem vagy semmi. Gratulálok.
- Köszönöm.
- Ismételten csodás volt. Azt hiszem itt már csak az lesz a szokatlan és meglepő, ha elrontasz valamit - nevetett Michael.
- Megint dagad a májam - nevetett Demi - Hihetetlen vagy! Imádlak! Menj - intett mosolyogva a fejével, mivel látta rajtam több dicsérő szót nem tudnék elviselni. Hiába. Gyűlölöm, ha a figyelem központjában állok.
- Köszönöm - mosolyogtam még egy utolsót, majd hátra mentem, a pihenőbe.
***
- Mielőtt megtudnánk ki jutott tovább, és ki nem - kezdte Robert, a műsorvezető, mikor már mindenki a színpadon állt, csapattársai és mentora mellett. Érdekesen néztünk rá mindannyian, kivéve a mentorok, mivel fogalmunk sem volt, mit tervez - Bejelenteni valóm van. A mai adásban azért énekelt mindenki pluszba egy One Direction dalt, hogy az említett bandának könnyebb dolga legyen. Gondolom mindenki tudja szomorú hírt, miszerint a banda új tagot keres magának. Méghozzá közületek - mutat felénk, mire szívem kihagy egy ütemet. Erről mi miért nem tudtunk? - Na már most. A banda döntést hozott, s ezt most mi is megtudhatjuk. Hölgyeim és uraim, a One Direction - kiáltotta. A fel szétnyílt, s az említett banda lépdelt hozzánk a színpadra.
Ismét szembe találtam magam azzal a gyönyörű, smaragdzöld szempárral, melyhez már egy arc is társult. Ő Harry a One Direction menedzsere! Futott át agyamon a gondolat, s éreztem, hogy arcomat vörös pír lepi el.
- Sziasztok - köszönt halvány mosollyal az arcán, Louis - Most, hogy tudjátok miért vagyunk itt, elmondjuk, hogy is döntöttünk, de előtte még annyit, hogy ma senki nem esik ki, csak az, akit mi kiválasztunk. Nos tehát. Annyit elárulok, hogy lány az illető, szóval a fiúk mehetnek is - mindenki döbbenten állt, míg az összes fiú, és a csapatok kimentek.
- Lányok - folytatta Niall - Akit mi akarunk, nem barna hajú - hárman maradtunk. Mia, a huszonöt év felettiek közül, Kate, a csapattársam, és...Én.
- Nem is szőke - rázta a fejét Liam. Már csak Én és Mia maradtunk. Szívem a torkomban dobogott, és azért imádkoztam, hogy ne Én legyek a választott lány. Oké, hogy énekelni akarok, de úgy akarok a csúcsra érni, hogy a saját erőmből, nem pedig bekerülni egy - a már csúcson lévő - bandába. Nem. Az nem én lennék.
- Akit mi szeretnénk, az 19 éves, vörös hajú és Holland Roden-nek hívják - mondta hatalmas mosollyal Zayn. Mia csalódottan ment ki, míg Én döbbenten álltam a színpadon. Én?! Miért? Én ezt nem akarom!
- Na? - nézett rám kérdőn Louis - Elvállalod?
- Én...
Szám magától formázta meg a már ismert szavakat. Még arra sem kellett ügyelnem, hogy tisztán énekeljek, jött magától.
A refrénnél a már jól betanult koreográfiát csináltam, a táncosokkal mögöttem. Refrén után, a nézőtérre tévedt a tekintetem, ahol egy gyönyörű smaragdzöld szempárral találkoztam. Gazdájának barna, göndör fürtjei voltak. Ajkán édes mosoly látszott, melyet még inkább kiemeltek gödröcskéi. Tökéletes. Futott át agyamon ez az egy szó. Éreztem, hogy arcomat pír lepi el, emiatt elkaptam a tekintetem.
Észre sem vettem, de már az utolsó hangot engedtem szabadjára, s a közönség ismét tapsba kezdett. Mosollyal az arcomon hajoltam meg, majd vártam az ítéletet.
- Ismételten elképesztő - mosolygott rám Simon - Sajnos több dicsérő szó nem jut az eszembe, így átadom a szót Britney-nek - pillantott az említett felé, aki lelkesen kezd beszélni:
- Néha azt kívánom, bár idősebb lennél, mert akkor az Én mentoráltam lennél. Az Én mentoráltjaim is ügyesek, sőt kiválóak - húzta ki magát büszkén - De Te sem vagy semmi. Gratulálok.
- Köszönöm.
- Ismételten csodás volt. Azt hiszem itt már csak az lesz a szokatlan és meglepő, ha elrontasz valamit - nevetett Michael.
- Megint dagad a májam - nevetett Demi - Hihetetlen vagy! Imádlak! Menj - intett mosolyogva a fejével, mivel látta rajtam több dicsérő szót nem tudnék elviselni. Hiába. Gyűlölöm, ha a figyelem központjában állok.
- Köszönöm - mosolyogtam még egy utolsót, majd hátra mentem, a pihenőbe.
***
- Mielőtt megtudnánk ki jutott tovább, és ki nem - kezdte Robert, a műsorvezető, mikor már mindenki a színpadon állt, csapattársai és mentora mellett. Érdekesen néztünk rá mindannyian, kivéve a mentorok, mivel fogalmunk sem volt, mit tervez - Bejelenteni valóm van. A mai adásban azért énekelt mindenki pluszba egy One Direction dalt, hogy az említett bandának könnyebb dolga legyen. Gondolom mindenki tudja szomorú hírt, miszerint a banda új tagot keres magának. Méghozzá közületek - mutat felénk, mire szívem kihagy egy ütemet. Erről mi miért nem tudtunk? - Na már most. A banda döntést hozott, s ezt most mi is megtudhatjuk. Hölgyeim és uraim, a One Direction - kiáltotta. A fel szétnyílt, s az említett banda lépdelt hozzánk a színpadra.
Ismét szembe találtam magam azzal a gyönyörű, smaragdzöld szempárral, melyhez már egy arc is társult. Ő Harry a One Direction menedzsere! Futott át agyamon a gondolat, s éreztem, hogy arcomat vörös pír lepi el.
- Sziasztok - köszönt halvány mosollyal az arcán, Louis - Most, hogy tudjátok miért vagyunk itt, elmondjuk, hogy is döntöttünk, de előtte még annyit, hogy ma senki nem esik ki, csak az, akit mi kiválasztunk. Nos tehát. Annyit elárulok, hogy lány az illető, szóval a fiúk mehetnek is - mindenki döbbenten állt, míg az összes fiú, és a csapatok kimentek.
- Lányok - folytatta Niall - Akit mi akarunk, nem barna hajú - hárman maradtunk. Mia, a huszonöt év felettiek közül, Kate, a csapattársam, és...Én.
- Nem is szőke - rázta a fejét Liam. Már csak Én és Mia maradtunk. Szívem a torkomban dobogott, és azért imádkoztam, hogy ne Én legyek a választott lány. Oké, hogy énekelni akarok, de úgy akarok a csúcsra érni, hogy a saját erőmből, nem pedig bekerülni egy - a már csúcson lévő - bandába. Nem. Az nem én lennék.
- Akit mi szeretnénk, az 19 éves, vörös hajú és Holland Roden-nek hívják - mondta hatalmas mosollyal Zayn. Mia csalódottan ment ki, míg Én döbbenten álltam a színpadon. Én?! Miért? Én ezt nem akarom!
- Na? - nézett rám kérdőn Louis - Elvállalod?
- Én...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése