14. Fejezet: Nem vagyok a barátnőd!

Sziasztok! Itt az új rész! 
SZERETNÉM HA VALAKI VÉGRE KOMIZNA!!!!! ROHADT SZARUL ESIK, HOGY GYAKORLATILAG MAGAMNAK ÍROK!!!! NEM EZ A CÉLOM A BLOGGAL! HA MÁR MEGSZAVAZTÁTOK, HOGY FOLYTATÓDJÉK, AKKOR TEGYETEK IS ÉRTE! 
Elnézést a durva fogalmazásért, de kezdek besokallni! :/

2014. november 30.

Harry Styles

- Sziasztok fiúk! A nevem Kiara Boum és újságíró vagyok.
- Szia Kiara - mondjuk együtt, gépiesen. 
- Hol a banda ötödik tagja? - ráncolja szemöldökét. Kiara egy kiegyensúlyozott, kedves, szép nőnek tűnik, így első látásra. Nem az esetem, de Niall mellett el tudnám képzelni. Noha, a szerződés megköti a kezünket, mivel újságíróval nem kezdhetünk, különben repülünk.
- Hát...öhm - kezdi Liam, ám megakad és rám néz. Bólintok, majd átveszem a szót.
- Már...nem a banda tagja - sóhajtom - Én pedig már nem vagyok menedzser. A napokban elvégeztek rajtam egy műtétet, aminek hála ismét tudok énekelni. 
- Oh hiszen ez egy remek hír! De...Hogyan fogadta ezt Holland Roden, aki nem mellesleg a barátnőd?
- Jól fogadta. Sőt! Ő bátorított a műtétre!
- Remek! És mikor indultuk ismét turnéra? - kérdi lelkesen és pedig megkönnyebbülten fújom ki a benntartott levegőt. Végre más téma!
- Elvileg egy hónap múlva - válaszol Niall mosolyogva. Egyre több témát érintünk, ám képtelen vagyok figyelni. Egyre csak azon jár az eszem, hogy mit is fogok mondani Holly-nak? Hogy fogadja majd? Megérti? Dühös lesz? Biztosan. Elvégre ki ne lenne dühös ha megtudná, hogy csak egy játékszer volt?
- Nos fiúk, jelenleg nincs több időnk, tehát köszönöm az interjút és további sikerekben gazdag éveket kívánok nektek! - mondja mosolyogva, majd egyesével megölel minket és már el is megy. Megtörten hajtom le fejem. Könnyeimet vissza kell tartanom, és már elő is veszem mobilomat. A már jól ismert számok beütése után fülemhez emelem a készüléket. Kicsöng, ez jó jel.
- Szia Dylan vagyok - szólal meg egy ismeretlen hang, ám hamar rájövök kivel is beszélek.
- Szia! Holland veled van? - érdeklődöm feszülten.
- Igen itt van velem - válaszolja. Bingó...
- Mit csinál?
- Sír - ne, csak ezt ne!
- Odamegyek!
- Rendben.
- Megadnád a címet?
- Honest Street 45
- Pár perc és ott vagyok!
- Rendben, várunk. Szia! - letette.
Azon nyomban rohanok ki a parkolóba, majd az autóba bepattanva indulok meg a megadott cím felé. Fejemben újra és újra lejátszódik a pár nappal ezelőtti beszélgetésem Paul-lal.

- Bejöhetek? - dugom be fejemet a már jól megszokott iroda ajtaján. Paul az íróasztala mögötti széken terpeszkedik. Fejével biccent, ezzel megadva az engedélyét. Belépek, majd a faajtót komótosan csukom be magam után. Leülök a kényelmes kanapéra, majd kis gondolkozás után belekezdek mondandómba.
- Mikor mondjuk meg neki? - térek egyből a lényegre. Nem áll szándékomban kertelni, vagy kerülgetni a forró kását. Tudni akarom, mikor lehetek végre teljesen őszinte Holland-dal. Már így is mocskosnak érzem magam, amiért a szemébe hazudunk. A fiúk is épp annyira érzik magukat nyomorultnak mint én, ám az ő helyzetük teljesen más. Nekik idővel úgy is megbocsát, mivel a barátai. De nekem már nem áll ennyire fényesen a szénám. Én a barátja vagyok, akitől őszinteséget vár el minden egyes helyzetben. Még akkor is ha az igazság fáj is, tudni akarja. Én pedig átvertem. 
- Nézd Harry - dörzsöli meg orrnyergét. Ideges. Mindig ezt teszi, ha ideges - Hamarosan!
- Mi az hogy hamarosan?! - pattanok fel, hangomat felemelve - Már így is a kezdetektől fogva átvágjuk! Nem vagyok hajlandó tovább hazudni neki!
- Eddig is ezt tettétek és ezután is ezt fogjátok! - emeli fel immár ő is hangját, miközben még a kényelmesnek tűnő székéből is feláll. Szemei szikrákat szórnak.
- Ha elveszítem, az a te hibád lesz! - zárom le ezzel a vitát, majd az irodát elhagyva, magam mögött hangosan csapom be az ajtót, és már csak azt kívánom, bár minden megoldódna!

Holland Roden

- Szóval én már nem vagyok a banda tagja - mosolyodok el keserűen - Remek. Jó tudni!
- Ugyan Holla - fogja meg kezemet Dylan - Egy csomó mindent kitalálnak a menedzsment tagjai! Tuti hogy a fele se igaz.
- Hallottam őt énekelni Dylan! - kiáltom - Ne haragudj!
- Semmi gond - mosolyodik el - Pár perc és itt lesz, meg fogjátok tudni beszélni!
- Mi?! Idejön?!
- Öhm...igen.
- Ne! Könyörgöm mondd neki hogy már elmentem! Kérlek Dylan!
- Nem tehetem! Meg kell ezt beszélnetek! Idejön, te pedig szépen haza mész vele! - jelenti ki ellentmondást nem tűrve, s ebben a pillanatban a csengő is megszólal.
Tudom hogy ő az. Ki más lenne? Pont ő jön értem. Bárt kétlem hogy a többieket is átverte volna, így most az ő társaságukra sem vágyom.
Dylan feláll, majd ajtót nyit.
- Hol van? - hallom meg az ismerős rekedtes hangot. Dylan mond neki valamit, amit sajna nem értek, majd visszajön. 
- Gyere - mondja. Felállok, majd követem őt. Az ajtóban megállva felnézek. Ott áll velem szemben. Teljes életnagyságban. Elindulok ki a kocsija irányába, ám előtte még megölelem Dylan-t. Ő is követ. Beszállok, s még mielőtt segíthetne nekem az övvel, becsukom az ajtót. Sóhajtva megy át a kocsi másik oldalára, majd beszáll és elindítja a motort.
- Holland.. - kezdi ám szemét le sem veszi az útról.
- Hagyj - mondom mogorván. Hangom pont olyan érzelemmentes amilyennek akartam. Nem hiába vagyok színésznő.
Harry megfogadja tanácsomat, és az út hátralévő részében meg sem szólal. Csendben vezet a fiúk házáig. Amennyire eddig otthonomnak tekintettem azt a helyet, most annyira érzem idegennek. Az már nem az otthonom. Soha nem volt az. Még jó hogy az előző házam is meg van. Így legalább lesz hová mennem.
A házhoz érve, azonnal kipattanok a kocsiból, lépteimet megszaporázva indulok meg a ház felé. Kinyitom az ajtót, majd becsukva magam mögött indulok a nappali felé, majd fel a szobámba pakolni.
- Holla - állnak fel a fiúk mikor meglátnak, ám én úgy teszek mintha semmit nem hallanék.
- Holla had magyarázzuk meg! - mondja Niall, mire megtorpanok. Feléjük fordulok, majd ismét érzelemmentesen megszólalok.
- Először is a nevem Holland! Másodszor pedig. Mégis mit kell ezen megmagyarázni?! Hazudtatok nekem! Harry-nek sosem volt hangszálér szakadása ti pedig pontosan tudtátok! Kellett nektek valaki, aki majd segít elérni azt hogy jó ideig rólatok csámcsogjon az egész világ. De azért áruljátok el - állok meg egy pillanatra - Az is tervbe volt véve hogy Harry barátnője legyek?
- Dehogy is! - csattan fel az említett személy. Kissé nyugodtabban fordulok meg és folytatom utamat. Belépek a szobámba, majd a szekrény aljáról kihalászom óriási bőröndjeimet. Nagy lendülettel kezdek neki a pakolásnak, mivel minél előbb szeretnék lelépni innen. Behúzom ruhás bőröndöm cipzárját, majd a neszesszeremet is összepakolom. Bepakolom cipőimet is, majd a három csomagot felkapva hagyom magam mögött egykori szobámat. Lerobogok a lépcsőn, majd a nappalin készülök átvágni, ám Harry keresztül húzza számításaimat.
- Holland mégis hová mész? - kapja el csuklómat s fordít magával szembe. Ujjai erősen szorítják kezemet, s érzem ennek nyoma lesz holnapra. Kétségbeesetten próbálom lefeszegetni kezét csuklómról ám esélytelen.
- Eressz már el! - csattanok fel - Nem hallod?! - kiáltok ismét mikor nem mozdul. Ismét elkezdem rángatni kezemet, ám ezzel csupán azt érem el, hogy még jobban szorítsa azt.
- Hova akarsz menni? - kérdezi tagoltan és kimérten.
- Haza! 
- Ez az otthonod!
- Nem! És soha nem is volt! Egész idő alatt hitegettetek, hogy így a húgunk vagy meg úgy a barátunk! Hát most már tudom, hogy kurvára nem! És most pedig eressz el! Az én otthonom Magyarországon van méghozzá Budapesten az apám házában! Úgyhogy engedj elmenni addig míg szépen mondom!
- Nem mehetsz haza! - jelenti ki - A barátnőm vagy és nem engedem hogy lelépj!
- Nem vagyok a barátnőd! Eressz - rántom meg kezemet, s ezúttal sikeres lesz tervem. Kezemet elengedi, én pedig kimért, megfontolt léptekkel hagyom el a házát, s ezzel egyetemben a One Direction életét is....