15. Fejezet: Most meg mi következtünk, ugye?!

Hi!
Itt az új rész! Komizni és feliratkozni ér! :D

2014. november 30.

Holland Roden

Milyen csodás is a La Manche csatorna. Ez az egy mondat fogalmazódik meg bennem, amikor a gép a csatorna felé ér. Alig egy órája szállt fel a gép, amelyen ülök, és amely Magyarországra visz engem. Apunak nem szóltam, hiszen minek? Úgyis üresen áll a szobám, így simán beállíthatok hívatlanul.
Mielőtt még felszálltam volna felhívtam Russel-t, hogy haladékot kérjek, így majd csak a következő héten kezdünk forgatni. Nos, mivel hétfő van, így elég lesz csak vasárnap délután gépre ülnöm. Csúcs.
Alig két óra és láthatom az én szeretett öcsémet. Milyen rég láttam őt. Hiányzik. Igaz, annyi minden történt az utóbbi időben, hogy esélyem sem volt nyafogni az érzés miatt amit miatta éreztem. Hogy hiányzik egy részem. Egy igen fontos részem. A testvérem!
Őszintén bánom hogy így alakult. Ha talán nem így ismerem meg a fiúkat, akkor még együtt lennék Harry-vel. És nem menekülnék előlük. Talán minden másképp lenne. Bár, ha mással tették volna ugyanezt, akkor is haragudnék rájuk. Elvégre, milyen ember az, aki kihasznál másokat, azért, hogy elérje a saját céljait? Az ilyen ember csakis szörnyeteg lehet. Talán kívülről gyönyörű, de belülről egy szörnyeteg, akinek semmi és senki nem szabhat akadályt. Ilyenek vagyunk mi emberek. Vannak, akik el tudják rejteni ezt az énjüket, ám többségben mégis azok vannak, akik még csak meg sem próbálnak küzdeni ez ellen. Miért van ez így?
- Hozhatok valamit, kisasszony? - a hang irányába kapom fejemet, és az egyik légiutas-kísérőt pillantom meg mellettem állva, kocsijával előtte. Kedvesen rámosolygok, majd egy üveg ásványvizet kérek. A hölgy készségesen átadja a palackot, majd mosolyogva tovább áll. Mindig is érdekelt, hogyan bírják ezek az emberek a több órás utakat végig állni, kedvesen mosolyogni minden egyes utasra, és még ki is szolgálni őket. Nekem, azt hiszem, nem menne. Sőt, biztos hogy nem. Egy izgága lány vagyok, aki sajna nem tud sokáig egy dolgot csinálni. Ez van. Ilyen vagyok és kész.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de azt hiszem elaludtam a nagy elmélkedésem közben, mivel a többi utas már az övét köti be. Álmosan pislogok párat, majd én is követem a pilóták utasítását. Becsatolom az övemet, majd várom hogy földet érjünk. Gyomrom bukfencezik, amikor a gép kerekei érintik a talajt; de ugyanakkor boldogság tölti meg a szívemet. Haza értem!

2014. november 30.

Harry Styles

Idegesen csapom ki kocsim ajtaját, majd magam után becsapva indulok meg a hatalmas épület felé. Nem foglalkozok sem azzal, hogy az ajtóban majd' fellöktem egy nőt, sem pedig azzal hogy mit kapok majd még ezért. Jelenleg egy célom van. Eljutni Paul irodájáig!
- Jézusom Harry - kap a szívéhez az említett személy, mikor nagy hévvel lépek be irodájába. Magam mögött becsapom az ajtót, majd vérszemet kapva kezdek heves gesztikulálásba.
- Elvesztettem és ez csak a te hibád! Mi a faszért nem lehetett volna őt is beavatni ebbe az egész marhaságba?! He?! Most épp egy gépen ül Magyarország felé és ki tudja látom-e még őt valaha! - kiáltom - Ezt akartad, igaz?! Hogy senkinek ne legyen senkije és akkor majd mindenünket a bandának szenteljük! Addig szurkáltad Liam-éket míg Dani megunta és elhagyta őt! Majd jött Perrie és Zayn, utána Louis és Elenour! Most meg mi következtünk, ugye?! - gúnyos hangnememet visszafojtott lélegzettel hallgatja végig, és tudom pár másodperc múlva egy időzített bomba fog velem szemben felrobbanni. Paul.
- Velem te ne merészelj ilyen hangnemet alkalmazni! - pattan fel, s kiáltozni kezd - Ne merészelj megrágalmazni, addig, ameddig nekem köszönheted, hogy van hol laknod!
- Ó igen? Neked? - nevetek fel gúnyosan - Nem is tudtam hogy a te hangod miatt sír több ezer lány örömében, vagy hogy téged akar minden egyes lemezkiadó - gúnyolódok. Paul feje vörösödni kezd, s tudom ideje lelépni.
- Ne lepődj meg, ha holnaptól már tényleg négy tagú lesz a banda - köpöm még, oda, majd választ nem várva magára hagyom őt.

Idióta. Ez az egy gondolat játszódik le bennem, miközben magam mögött hangosan vágom be a bejárati ajtót. A többiek a nappaliban beszélgetnek, ám érkezésemre mind elhallgatnak. Rájuk sem nézve veszem az irányomat szobám felé. Felbaktatok a lépcsőn, majd belépek a irodalmamba. Orromat azonnal megcsapja Holly illata. Egy mélyet lélegzek belőle, majd az ágyra vetem magam. A plafont kezdem bámulni, mintha lenne rajta bármi érdekes dolog. Gondolataim csak az általam imádott nő körül forognak, és a körül hogy mit is kéne tennem. Vajon meg fog valaha is bocsátani nekem? Vagy örökre elveszítettem? Ha igen, túlélem majd valahogy? Nos, azt kötve hiszem. Ő az igazi. Érzem. Nélküle nem tudok élni! Kell nekem, akárcsak a levegő! Érdekes nem?
- Bejöhetek? - lép be az ajtón Louis.
- Már bent vagy - morgom komoran. Hallom ahogy sóhajt, majd az ajtót becsukja maga után. Leül az ágyamra majd már el is kezdi a faggatást.
- Merre voltál?
- Paul-nál - felelem - Minden az ő és a modest hibája!
- Holland...?
- Valószínűleg már Budapesten van az apjával, aki ki fog engem herélni.
- Szereted - nem kérdezi, inkább kijelenti.
- Persze hogy szeretem! - pattanok fel, és heves gesztikulálásba kezdek - Ő az első lány akit tényleg szeretek, és most elvesztettem! Nem képes bízni bennem! Pontosan tudja, hogy nem játszottam meg a kapcsolatunkban semmit, mégis elment! És valószínűleg már vissza sem fog jönni - rogyok vissza az ágyamra. Végleg elvesztettem.
- Nem feltétlen - mondja Louis - Szombaton lesz egy filmes és zenés díjátadó. Holland-ot elég sok kategóriában jelölték, így muszáj lesz eljönnie. Ha jól informálódtam, márpedig jól, akkor ő és az egész teen wolf-os bagázs velünk fog ülni - vigyorog eszelősen. a gondolat pillanatok alatt jut el az agyamig. Vissza tudom szerezni őt!