Sziasztok! Nos, a blog folytatódik és már itt is az új rész! :D Hagyjatok nyomot!
2014. november 30.
Holland Roden
- I got a heart and I got a soul - éneklem fejhallgatóval a fejemen. A többiek az üvegfal mögött állva néznek, hallgatnak engem. Épp a legújabb dalt vesszük fel, aminek címe Eighteen. Egyszerűen fantasztikus. Amint elolvastam a szöveget máris a szívembe lopta magát, és tudom, hogy a directionereknek is épp ennyire fog tetszeni. A zene átjárta bensőmet. Feltöltött, kiegészített. Ez az életem. Persze a színészkedést sem hanyagolhatjuk el, de ez is ugyanolyan fontos. És mivel hogy jelenleg nem forgatok, most a zene a legfontosabb.
- Szép volt - tapsol Paul, mikor kilépek. Visszahallgatjuk a felvételt, és el kell ismernem tényleg jó lett.
- Ez az én csajom - húz magához Hazz és egy szelíd csókban részesít. Mindössze pár pillanatig tart, nekem mégis többet ér.
- Ne kezdjétek megint - nyög fel Louis majd beleiszik a vizes palackba.
- Jól van jól van - emelem fel kezeimet védekezően. Én is iszok pár kortyot, majd ismét munkához látunk. Egyre több dalt sikerül felvenni. Mindenkinek egyre jobb kedve lesz, ezáltal könnyebben haladunk.
- How to fix up a heart that I let down - eresztem ki hangom, majd utánam Zayn is megteszi ugyanezt. Harry az üveg mögött néz minket, majd mikor következőleg felnézek, már nincs ott. Hova tűnt? Paul ott áll, ám már nem Nick-kel, hanem egy másik emberrel. Mi a fene van?
A fiúk észrevehették, hogy bánt valami, mivel hangom el-elcsuklott. A zene megállt én pedig öt perc szünetet kérve kirontottam a teremből, majd Harry keresésére indultam. Végigjártam két emeletet de még mindig semmi. Hova a francba tűnhetett?
- Here we go again - hallok meg egy igen ismerős hangot a mellettem lévő ajtó mögül. Clouds! Ez a mi dalunk! De...ki énekel? Olyan ismerős, agyam mégsem adja meg a választ. Lenyomom a kilincset, majd benézek. Ilyen nincs! Nem, nem, nem, nem, nem! Ő nem tud énekelni!! Mégis mi a fene folyik itt?!
Harry Styles
Gyönyörű, tehetséges, dögös...Ennyi jut az eszembe akárhányszor énekelni hallom, látom ahogy a színpadon mozog. Ahogy táncol, átjárja a zene és irányítja testének minden egyes mozdulatát. Dögös.
- Harry menj énekeld fel te is - mondta Paul sutyorogva, hogy a többiek ne hallják. Bólintok, majd hosszú lépteimmel a két emelettel feljebb lévő stúdiót célzom meg. Nick követ, helyét pedig Greg veszi át. Benyitunk, majd nekikezdünk. Egymás után éneklem fel azokat a dalokat, amelyeket az előbb Holly is. Fogalmam sincs hogyan fogom bevallani neki ezt, de azt hiszem rá érek még ezzel foglalkozni. Még nem sejt semmit, és a menedzsment sem szólt hogy robbantsunk.
- Here we go again - éneklem teli torokból a külvilágot teljesen kizárva. Nem érdekel semmi és senki ebben a percben. Most csak én vagyok és a zene. Csak ez számít. A dal befejezésével Nick int hogy készen vagyunk, én pedig a fejhallgatót levéve indulok vissza többiekhez. Megteszem ugyanazt a két emeletet, majd belépek a terembe ahol a többiek vannak.
- Na? - kérdem, ám megfordulva négy letört fiút látok - Mi van?
- Holland - kezdi Liam, ám mielőtt folytathatná, beleszólok.
- Mi van vele?
- Eltűnt - feleli Zayn.
- Hogy érted azt hogy eltűnt?!
- Elment úgy negyed órája megkeresni téged, ám nem jött vissza - magyarázza Niall, én pedig elsápadok. Ha Holland megtalált engem....akkor hallotta ahogy....énekelek!
- Bassza meg! - rogyok térdre miközben az épp eszembe jutó összes trágár szót elmormolom - A francba is! - pattanok fel - Mi a faszért engedtétek utánam?! Kurvára tudtátok hogy hova megyek és miért! - kiáltom, s végszóra megcsörren Paul mobilja is.
- Haló?...Igen itt....Most?...Rendben...Oké megyünk - mondja, majd már le is teszi - Szomszéd terem! Interjú!
- Mi? - néz rá Louis - Azért?
- Igen - majd rám néz - Robbantani kell Harry!
Holland Roden
Rohanok. Fogalmam sincs hova, merre. Csak azt tudom hogy rohanok, miközben könnyeim elhomályosítják látásomat. Lábaim önálló életre keltek, míg agyam csak az előbb látottakon gondolkodik.
- Holla? - hallok meg egy ismerős hangot magam előtt - Mit csinálsz te itt?
Agyam ekkor kitisztul, s körbenézek. Dylan áll előttem, én pedig azt hiszem az ő házáig futottam. Nem szólok egy szót sem, csak nyakába vetem magam. Könnyeim megállíthatatlanul kezdenek folyni, zokogok. Hangosan, kíméletlenül tör fel belőlem az eddig visszafojtott zokogás, ő pedig csak nyugtatólag simogatja a hátamat. Nem szól semmit, csak simogatva várja, mikor nyugszom meg. Telefonom immár negyvenegyére szólal meg a táskámban, s én ismét nem foglalkozok vele. Ám Dylan már annál inkább, mivel kiveszi táskámból, majd fogadja a hívást.
- Szia Dylan vagyok...Igen itt van velem...Sír...Rendben...Honest Street 45...Rendben várunk. Szia - letette.
Nincs erőm megkérdezni ki volt az, ám nem is érdekel. Szinte biztos hogy Harry volt. Érzem. Dylan felkap, majd bevisz a házába. Letesz a kanapéra, ahol is ölébe hajtom a fejemet. Könnyeim ekkorra már elapadtak. Nyugtatólag simogatni kezdi a hajamat, én pedig átadom magam az álmok világának...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése