2015. április 8., szerda

10. Fejezet: Reggelente ezt szeretném kapni

Sziasztook! Íme a kövi rész! Kissé szomorú voltam, hogy az előző részhez nem érkezett komi, de ez van :( Kérlek hagyjatok nyomot!



2014.november 29.
Holland Roden


Reggel a napsugaraira ébredek, melyek arcomat lágyan simogatják. Kinyitom szemeimet, s az alvó Harry-vel találom szembe magam. Arca békés, kisimult. A mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed. Mint egy angyal. Az én angyalom.
Kibújok a takaró alól, majd az aznapi ruháimat kiválasztva rohamozom meg a fürdőt. Felöltözök, sminkelek majd egy leheletnyi parfümöt magamra fújva lépkedek vissza a szobába, ahol már Hazz az ágyon ül, szintén felöltözve. Fekete farmer, fekete bakancs és egy félig begombolt ing. Tetőtől talpig végigmérem, mire elmosolyodik, feláll, majd elém érve karjait körém fonja.
- Szia - súgom, majd egy puszit nyomok arcára. Felmordul majd lecsap ajkaimra.
- Reggelente ezt szeretném kapni - súgja, majd ismét egy lágy csókban részesít.
Az ajtó felől kopogás hallatszik, majd Liam dugja be a fejét. Érdeklődve nézünk rá, ám ő csak lazán besétál, mögötte a többiekkel, majd mind letelepednek a kanapéra. Kérdőn nézek rájuk, mire Zayn csak vállat von.
- Ez a legnagyobb szoba, így itt bandázunk.
- És engedélyt kitől kaptatok? - kérdi Hazz, majd a kanapén elhelyezkedve ölébe ránt.
- Ugyan már Hazz - legyint Louis - Attól még hogy a csajoddal vagy, tudom hogy szívesen látsz minket!
- Oké, oké igaz - nevet Hazz, majd beszélgetni kezdünk. Mindenről, ami csak eszünkbe jutott. A bandáról, a ma esti koncertről, barátokról, családról, stb.
Nem tudom, mennyi idő telt el. Percek, esetleg órák. De az biztos, hogy életem egyik legszebb óráit töltöttem ez idő alatt a fiúkkal.
- Skacok, ideje indulni - néz az órájára Hazz - Két óra múlva koncert.
Mindenki összeszedelőzködött, majd útnak indultunk. A kocsiban ülve fejemet az ablaknak döntöm, úgy kémlelem Sydney-t. Elképesztő, hogy már két napja itt vagyunk, és még egyszer sem volt időnk szétnézni a városban. Vagy éppen lemenni a partra. Vagy enni egy jó étteremben, valami hagyományos ételt. Furcsa, mert Magyarországon ez az első dolga minden turistának. A nevezetességek. Igaz, hogy mi nem éppen turisták vagyunk, de szerintem nem csak én vagyok kíváncsi Sydney-re.
- Hé srácok! - kiált fel Niall - Holla még nem is látta Sydney-t!
- Ti már láttátok? - ámulok el mire mind felnevetnek.
- Asszem most vagyunk itt harmadjára - nevet Liam - Kissé lemaradtál, nem gondolod?
- Hahaha - gúnyolódok - Bocs elfelejtettem hogy világsztárokkal van dolgom.
- Te is az vagy - mondja Zayn, majd egy puszit nyom az arcomra.
- Malik - szólal fel a velem szemben ülő Harry. Igen limuzinban ülünk - El a kezekkel a csajomtól!
- Hozzá sem nyúltam - emeli fel kezeit védekezésképp a pakisztáni srác, majd mint aki meggondolta magát, átölel - Tudod mit? Legalább úgy halok meg, hogy egy ilyen szépséget ölelgethettem - kacsint, mire oldalba bököm.
- Na és mi van Perrie-vel?
Zayn arca elkomorul, mire csak értetlenül meredek a többi srácra. Rosszat mondtam volna?
- Biztos épp az új pasijával enyeleg - morogja, majd csend ül a kocsira. Senki nem szól egy szót sem. Én személy szerint azon töröm a fejemet, hogy vajon mi történhetett velük.  Hiszen én úgy tudtam ők az álompár. De akkor mi történhetett?
Mikor megérkezünk a koncert helyszínére mindenki kiszáll majd az arénába érve, az öltözőinkbe húzódunk. Harry velem jön, majd végignézi, ahogy Lou elkészíti a koncertre szánt kinézetemet.
- Köszi - nyomok puszit az arcára, mire csak legyint egyet majd utunkra enged minket. Megkapom a fülesemet illetve a mikrofont, majd a fiúk öltözője felé veszem az irányom, ám Hazz nem így gondolja ezt. Elkapja derekamat, majd egy kisebb szertárszerűségbe ránt be. Ajkaink azonnal találkoznak, s heves táncba kezdenek. Nyelve könnyen csúszik át számba, s kezd egy szenvedélyes táncba az enyémmel. Karjaimat nyaka köré fonom, majd haját kezdem túrni, mire ő felmorog, majd kezeit derekamról levezeti a fenekemre. Felnyögök, ahogy megmarkolja, majd felemel, így lábaimat dereka köré kulcsolom. Számról áttér a nyakamra és azt kezdi behinteni finom, mégis szenvedélyes csókjaival. Halkan - a nagy francokat, iszonyat hangosan - zihálok, miközben haját markolom, ami belőle egy nyögést vált ki. Körmömmel végigszántom hátát, mikor szívni kezdi nyakamat. Fájdalmasan felnyög, majd letesz.
- Kis vadmacska - vigyorog, majd ismét megcsókolna ám én elhúzódok - Mi az?
- Hazz kb két percem lehet addig, míg a fiúk nem kezdenek keresni engem. Nem lenne túl jó ha ilyen helyzetben találnának rám, tehát most szépen átmegyünk az öltözőjükbe - mondom, majd kézen ragadva Harry-t elindulok az úti célom felé. Beérve az öltözőbe teljes káosz fogad. Niall egy hatalmas hamburgert nyom a szájába épp, Louis Zayn elől fut kezében tartva Zaynie hajzseléjét (?), Liam pedig csak áll és röhög rajtuk.
- Srácok? - kérdem, ám meg sem hallják - Fiúk? - még mindig semmi - Srácok! - kiáltom, s erre már mind megállnak. Hazz csak nevet mögöttem a fiúk arcán, ám engem egy kicsit sem érdekel.
- Mi az? - kérdi Louis.
- Mi a fenét csináltok?
- Nyugi Holla - mondja Niall teli szájjal - Csak szórakozunk!
- Szóval....ez lenne a szórakozás? - vonom fel a szemöldököm.
- Tudod - kezdi Zayn immár a hajzseléjével a kezében - Igazán dögös látványt nyújtasz, de nem szeretem a felvont szemöldökű csajokat - sóhajt fájdalmasan, majd az utolsó pillanatban hajol le hogy elkerülje a Harry által arra tartó párnát - Most mi van?
- Mondtam hogy szállj le a csajomról!
- Most komolyan Hazz? 
- Igen komolyan - mondja - Most pedig tűnés a hangosítókhoz!
A főnök utasítását követve indulunk meg a színpad felé, hogy ismét megkezdődhessen az őrület!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése